Képgalériák
2023-as tánctáborunk képei Borsihalomról (szatmári táncok)
Submitted by varkonyim2023-as táborunkat július 13-16 között tartottuk a Borsihalmi Művésztelepen, ahol a résztvevők szatmári táncokkal ismerkedhettek meg. Napközben a néptáncé volt a főszerep, este azonban játékok és kötetlen táncolás vette át a helyét.
(További képek a link alatt.)


15+1 éves születésnapi táncházunk képekben
Submitted by varkonyim2023. május 16.-án tartottuk a 15+1 éves születésnapi táncházunkat a Kamaraszínházban. Eredetileg 2022-ben szerettük volna megvalósítani ezt a programot, azonban a Covid időszak hatása végett egy évvel halasztanunk kellett. Talpalávalót a Sergő zenekar húzta, vendégzenekar a Csipkefa zenekar volt.
(További képek a link alatt.)




2023-as locsolkodásunk képekben
Submitted by varkonyimIdén is megrendezésre került a hagyományos húsvéti locsolkodásunk. A férfikar muzsikával, énekszóval érkezett a női karhoz, akik finomságokkal, hímes, festett tojásokkal várták a locsolkodókat. Egy biztos: senki nem maradt szárazon!



Nyisztor Tinka előadása
Submitted by varkonyim2023. március 03. napján rendhagyó próbát tartottunk, mely keretén belül vendégül láttuk Nyisztor Tinkát. Tinka a néprajztudomány doktora, aki rengeteget foglalkozott a moldvai csángók táplálkozási szokásaival és a mai napig küzd a pusztinai magyarokért. Egyesületünk tagjai az ő történeteit hallgathatta meg.


2023-as farsangunk fényképei
Submitted by varkonyimA korábbi évekhez hasonlóan farsangi mulatságot teremtettünk a táncosainknak. Minden évben a farsangunkat valamilyen téma ösztönzi, idén ez nem más volt, mint az állatok.
(További fényképek a link alatt.)


Várunk sok szeretettel minden néptáncolni vágyót csoportjainkba. Akár táncoltál már korábban, akár most kezdenéd el ezt a fantasztikus életmódot, nálunk megtalálod a helyed!

2022-es lakitelki tánctáborunk képei gyimesi táncokkal
Submitted by varkonyimIdén is megtartásra került nyári táborunk Lakiteleken a Népfőiskolán. Egy igazán különleges táncanyaggal, kulturúval ismerkedhettek meg a résztvevők, gyimesi táncokkal foglalkoztunk.
(További képek a link alatt.)


Idén is locsolkodtunk
Submitted by varkonyimNői karunk ezúttal sem maradhatott szárazon! Élőzenével és népi énekkel érkezett férfikarunk ezúttal is megállta a helyét mind a locsolkodásban, mind a táncoltatásban.
(További képek a link alatt.)


Egyesületi farsangi fotók
Submitted by varkonyimIdei farsangunkat a "piros" téma ihlette, táncosaink igazán kreatívak voltak, természetesen nem maradhatott el a mulatság sem.


XII. Kecskefőző fényképei
Submitted by varkonyimIdén 12. alkalommal rendeztük meg a már helyi hagyománnyá vált Kecskefőző Fesztivált a 31. Kecskeméti Népzenei Találkozóval egybekötve. A csapatok változatos ételekkel kápráztatták el a zsűrit, ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak!
(További fényképek a link alatt.)


Fotók: Gyenes Kata
XII. Kecskefőző Fesztivál
Submitted by varkonyimSok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2021. október 03. napján tartandó XII. Kecskefőző fesztiválunkra. Ez alkalommal a Bács-Kiskun Megyei A.M.I. népzene tanszakával, illetve a Mátyás kiráy citerazenekarral találkozhattok. A kecskefőző versenyre az alábbi elérhetőségek egyikén tudtok. A jelentkezés elindult!

