Viselkedés az Egyesületben

Ezt az írást azoknak - főleg újoncoknak - szánom segítségül, akiknek nem tiszta a dolog, hogy mi s hogyan működik. Akinek nem inge, nem veszi...

Az Egyesület elsődleges célja: egy olyan élő közösség megteremtése, fenntartása, mely élővé teszi, őrzi és továbbadja a magyar néphagyomány örökét.

-----

Újonc legények!
Ha most kezded a néptáncot, akkor ne akarj kiállni kalotaszegi legényest táncolni táncházban.
Tuti, hogy inkább negatív lesz a visszhangja. S nem elsősorban azért mert nehéz táncolni, hanem mert nem vagy (el)ismert a régebbi tagok közt.
Bohócnak fognak tartani.

Nekik szól még az alábbi intelem: a próba menetét ne akaszd meg okos(kodó) kérdésekkel! Majd a tanár úgyis el fogja mondani, ha lényeges,
vagy a próba után kérdezd meg, mert nem biztos, hogy a többiek kíváncsiak rá, s csak megállítod a lendületet, eltereled a fókuszt.

Lányok!
Ha nem kérnek fel Bennetek a legények a táncházban az első bizony elsősorban rajtatok múlik.

Mindent megmondó, mindent jobban tudó

Általában az újoncoknak javasolt:
figyelni, beszélgetni, kapcsolatot teremteni, megint figyelni, szünetekben kérdezni, segíteni, próbákra eljárni, eseményeken részt venni s megint csak figyelni.